Tour de Mátra 2008

Fotó album

Itiner

Röviden!

A kezdet: eső, eső, eső.

A vége: eső, zivatar, jégeső.

A kettő között: egy jó hangulatú kerékpártúra a Mátra emelkedőin.

Ha sikerült felcsigáznom a tisztelt olvasó érdeklődését, akkor továbbolvasva megismerkedhet a részletekkel. Fehér foltként virított a Dróthuszárok kerékpáros térképén a Mátra. Egyik okként ezért is esett rá a választás. A másik pedig a téli Mátraszentistvánon, síelés közben tapasztalt látvány. A környezet szépsége, a sípálya felé vezető úton látott táj panorámája megfogott néhányunkat. Úgy gondoltuk, hogy erre a vidékre a síszezon után kerékpárral is kell jönnünk.

A túra hetének időjárás előjelzése nem sok jóval kecsegtetett. Szombatra esőt, zivatart, jégesőt ígértek. Ennek ellenére, bízva a szerencsénkben szombaton kora reggel Budapest határában találkoztunk és három autóval, tíz fő részvételével nekivágtunk a Tour de Mátra 2008 elnevezésű kerékpártúránknak.

A Mátra lábait elérve még bizakodtunk, hogy megússzuk eső nélkül, de a már Galyatetőn bennünket váró (a netről megismert) szarvasi dróthuszárok -lám, az internet biztosította nyilvánosságnak milyen ereje van- telefonhívása eloszlatta minden reményünket. Galyatetőn szakad az eső!

Néhány perccel kilenc óra után megérkeztünk Galyatetőre. Rövid tépelődés után úgy határoztunk, hogy a túra starthelyét áthelyezzük a síkságra, Pásztóra. Talán mire odaérünk, eláll az eső. Pásztón volt egy pillanat mikor úgy láttuk, hogy szakadozik a zárt felhőtakaró. Nosza, gyorsan le a kerékpárokkal az autók tetejéről és indulás. Míg sikerült minden kerékpárt menetkésszé tenni, többször elbizonytalanodtunk, menjünk, ne menjünk. Ezt az érzést csak az tudja igazán átélni, aki nagyon szeretne kerékpározni, de nem tudja mitévő legyen, nincs befolyása a történésekre. Menne is meg nem is. Ha tizenketten vannak, a fele menne, a másik fele még várna.

Jócskán elmúlt 11 óra mikor elállt az eső és Tar irányába nekivágtunk az előttünk álló 68 kilométernek. Mint minden rosszban a kényszerű várakozásban is volt valami jó. A pásztói indulás lehetővé tette, hogy még frissebben, a túra elején küzdjük le az emelkedőket és a végén már fáradtan, Galyatetőről gurulva tegyük meg a hátralévő 25 kilométert Pásztóig.

Néhány kilométer megtétele után megálltunk, hogy megnézzük Tar község határában álló Tar Lőrinc szélfútta és esőáztatta várának falmaradványát és e falak előtt elkészítsük a szokásos csoportképet. Ez a rész volt a robogó szakasz. A kisforgalmú úton Mátraverebély, Nagybátony érintésével eljutottunk a felfelé vezető út kezdetéhez. Az ismeretlen vidéken kerekezve nem vettünk észre egy jelzést, ami a helyes irányt mutatta. Ennek következménye felesleges 2 kilométer felfelé kapaszkodás, majd ugyanennyi gurulás volt. Szerencsére egy ott honos, arra járó útbaigazított bennünket, - a fekete ugató kutyánál menjenek balra. Így is tettünk. Az elhagyatott Katalin akna felé rossz minőségű sáros, kockaköves úton kapaszkodtunk felfelé. A térképen sorompóval jelzett pont után az út minősége megjavult, az emelkedő is mintha szelídült volna. Egy - egy hosszabb emelkedő után rövid pihenőket beiktatva lassan magunk mögött hagytuk a Bec réti forrást. Közel 43 kilométer kerékpározás után egyszer csak egy széles nyiladékban kitárult a völgy panorámája. Megpillantottuk a lent elterülő településeket, ahogy az előbukkanó nap sugarai napfényben fürdették őket. A messzi távolban felsejlettek a Parádsasvári kastély tornyai is. Ha másért nem, ezért a látványért megérte felkapaszkodni ide. Már csak négy kilométer várt ránk, hogy elérjük Galyatető legmagasabb pontját, ahonnan már a gurulás következik. Talán ez a szakasz volt a legnehezebb. Mintha ólomcsizmában tekertük volna a pedálokat. Már közelinek éreztük az erőfeszítések végét.

A csúcson azonban a megérdemelt pihenő helyett folytattuk a túrát mivel újból esni kezdett az eső. Alig hogy elindultunk, megjött az igazi égi áldás. Dörgés - villámlás, szakadó eső, jégeső és minden, ami elképzelhető. A jég elől szerencsére sikerült egy esőházban menedéket találni, így egy óra alatt szerencsésen leértünk a Pásztón hagyott autókhoz. A hazafelé vezető utunk esőmentesnek bizonyult. Másnap a városra szokatlan meleg és napsütés köszöntött.

Hogy egy kerékpárostársunk - Szőke kapitány - mondását idézzem. Nyugodtan elmondhatjuk, ez inkább kaland volt, mint élmény! De hát idővel mindig a kalandokból lesznek a legjobb élmények.