Egy kerékpártúra margójára:
Sokan kérdezik, hogyan születik meg egy kerékpártúra gondolata? A válaszom: folyamatos tájékozódással. Sok olvasással, érdeklődés és nyitottság a tágabb környezet iránt és némi szerencse szükséges hozzá. A kompok közötti kerékpártúra gondolatának magvát az alább olvasott hír ültette el gondolataimban

„Kerékpárutat épített ki Kőtelek és Tiszasüly között a Tisza árvízvédelmi töltésén a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság. A kerékpárút 11,8 kilométer hosszú, 3 méter széles, és az EuroVelo 11 nemzetközi kerékpárút-hálózat útvonalához tartozik.”

Elkezdődött a gondolkodás, hogyan lehetne bejárni az új szakaszt, kibővíteni egy körtúrává. Milyen hosszú legyen, honnan induljunk, hol tudunk átkelni a Tiszán, hogyan tudunk visszatérni a start vonalra. Milyen minőségűek az utak, mindenütt járható e a gáton vezető út kerékpárral, stb. A végeredmény egy 83 kilométer hosszúra tervezett kerékpártúra, a kétharmadában a  Tisza gátkoronáján  vezető úton.

Most már margón belül:
Már 2017-ben is szerepelt a programban ez a kerékpártúra, azonban akkor az időjárás közbeszólt és elmaradt. Most azonban kellemes nyárias idő jellemezte ezt a májusi szombatot. A Kiskörei Vízerőmű közelében található parkolóból vágtunk neki a Tiszai kompok között kerékpártúrának. A Tisza gátkoronáját a falun keresztül a vasúti híd felé kerékpározva értük el. A harmadik kilométert követően már az autóforgalomtól mentes jó minőségű aszfalt csíkon tekertük a pedálokat. Ahogy fogytak a kilométerek sorban hagytuk magunk mögött a szépen gondozott gátőr házakat, zsilipeket, szivattyútelepet, tanyákat.  A szemet pihentető alföldi tájban messzire elért a tekintet, miközben felidéződött az iskolában tanult Petőfi vers.

Lenn az alföld tengersík vidékin
Ott vagyok honn, ott az én világom;
Börtönéből szabadúlt sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom.

Megálltunk a Tiszasüly előtt található Sajfoki szivattyútelepnél, hogy megtudjunk valamit a múltjáról.

A Sajfoki Belvízszabályozó Társulat 1878-ban megépítette az ország első, gőzenergiával működő belvízátemelő szivattyútelepét  a Tisza jobb partján.
A Tisza-völgy 19. század közepén megkezdett árvízvédelmi munkálatai során a töltésekkel együtt a nagyobb, állandó vízfolyások torkolatánál zsilipek épültek azzal a céllal, hogy a mentesített területeken összegyűlő belvizek lefolyását lehetővé tegyék. Árvizek alatt azonban a zsilipeket zárva kellett tartani, így az árhullámokkal egyidejű  belvizek gyakori elöntéseket okoztak.
Az elsőként üzembe állított gőzgéppel meghajtott, átemelő szivattyús egységet még Angliában készítették A két évtizeddel későbbi bővítés alkalmával további két gépegységgel egészült ki a telep, amelyeket már hazai üzemek állították elő. Utóbbi, 1897-ben előállított, ugyancsak az akkori technika élvonalát képviselő berendezések egészen 1980-ig teljesítettek szolgálatot, s gyakorlatilag ma is működőképesek. 

Nem messze a szivattyúteleptől egy rövid földúton ki lehet jutni a folyó partjára. Innen pillantást vethettünk a homokos Tiszapart Saj kanyarára. A gáton való kerékpározás igazi élményét a csend, a nyugalom, és ha egy kis szerencsénk van, akkor folyóhoz inni igyekvő állatokkal való találkozás adja.
A városok távoli zajától messze elsuhantunk a gát védelmében megbúvó falvak szélén, Tiszasüly, Kőtelek, Nagykörű mellett. Ellentétben a Lajtán túli folyók mellett itt a jólét jeleit nem lehetett észrevenni. Inkább a szegénység, reménytelenség tükröződött végig a túra során. Így érkeztünk meg a Nagykörűi komphoz, hogy átkeljünk a folyó másik partjára és ott folytassuk az utunkat. A túlsó parton a Fegyvernek szívébe vezető út olyan volt mintha még a rómaiak építették volna és az idő vasfoga kiváló munkát végzett rajta. A Fegyvernekből Tiszabőre vezető szakasz sem volt sokkal különb. Némi magyarázattal szolgál már a túra után olvasott friss hír.

„A 4-es főút Kisújszállást elkerülő szakaszának építése sokba került a tiszaroffiaknak és a fegyvernekieknek. Hónapokig napi 300 nehéz tehergépkocsi használta a falvak közötti utat, ami tönkrement, és az óta is az egyik legrosszabbnak számít a környéken. Elvileg helyre kellett volna állítani, de hogy mikor újítják fel, nem tudni.”
Csak remélni lehet, hogy legközelebb, ha erre járunk, normálisan lehet majd közlekedni rajta. A következő településnél, Tiszabőnél ismét visszatértünk a gátra. Egy rövid ideig elkeseredtünk, hogy most már földúton kell bringázni, de 300 méter után ismét elkezdődött az aszfaltcsík. A következő 7 kilométeren, remek úton lehetett kerékpározni egészen a Tiszaroffi kompig. A komppal vissza lehetett volna térni a már jól ismert másik oldalra és azon visszajutni Kikörére. Nem éltünk a lehetőséggel, hanem folytattuk az utat a bal parton. Tiszaroff és Tiszabura között a gát nehezen járható, göröngyös földút. Ezért a közúton tekertünk tovább, míg elértük a Pusztataskonyi elágazás hídját, ami előtt felkanyarodtunk a töltésre. Ismét sima úton gördültek a kerekek. Így jutottunk el Kiskörei Vízerőműhöz. A Vízerőmű tetején vezető út kerékpárosok számára járható (ezen keresztül lehet a Tisza-tavat megkerülni is). Innen már nem volt messze a parkoló. A diletációs rések miatt zötykölössé váló betonúton gurultunk be a parkolóba 83 kilométer megtétele után.