Az ország keleti szeglete méltatlanul kiesik a kirándulások,
túrázások célpontjai közül. Talán csak az evezés szerelmesei kivételek
ez alól. Magyarország keleti határaihoz eljutni autóval is sok időt
vesz igénybe, azonban ezen a téren hatalmas fejlődés tapasztalható az
elmúlt időszakban. Míg 2002-ben közel 7 óra kellett, hogy eljusson a
vándor Sonkádra, most az M3-as Nyíregyházáig vezető szakaszának köszönhetően
4 óra alatt kényelmesen elérhető. Sonkád kedvenc kiindulópontja a vízitúrázóknak.
A kerékpártúra szervezésekor fontos szempont volt, hogy lehetőleg víz
mellett legyen a szállás (lásd később) és onnan kiindulva csillagtúra
szerűen lehessen felfedezni a tájegység távolabbi látnivalóit, műemlékeit.
Így kézenfekvő volt, hogy a sonkádi Kisbukó
gátnál található üdülősoron keressenek szállást a Dróthuszárok.
A Mártavendégházra
eset a választás, amely közvetlenül az Öreg Túr partján áll.
0. nap (utazás, evezés)
A reggeli indulásnál végre igazi nyári időjárás köszöntött ránk. Az
országot elárasztó viharos napok már a múltat jelentették, és ha igazak
a hírek, akkor a tervezett úticélunk vidékén nem okozott nagyobb károkat
az elmúlt hetek viharos, árvizes időjárása. 11 órakor megérkeztünk Túristvándiba
a Vízicsiga
kempingbe ahol lepakoltuk a kerékpárokat, hogy majd este azokon menjünk
vissza Sonkádra az Öreg Túron megtett kenutúra után.
Mivel a GPS sem jelzi az üdülősorhoz vezető utat a falu közepén a Rákóczi
utcánál egy tábla jelzi az irányt. Mire Sonkádra a szállásunkra értünk
már leszállították számunkra az Öreg Túr partján álló kocsma udvarába
a két bérelt kenut a hozzá tartozó két műanyag hordóval és a mentőmellényeket,
igazán méltányos áron kenu/nap 2500 forintért szállítással kölcsönzési
díjjal együtt.
Előre igyekeztem felkészíteni a túratársakat a vadregényes evezés körülményeire
- példaként az Amazonas vidékét említettem - azonban a látvány minden
várakozást felülmúlt. Az amúgy is bedőlt fákkal tarkított vízi utat
most a viharos időjárás még kalandosabbá tette. Néha csak egy szűk nyomvonalon
fatörzsek alatt elfeküdve vagy éppen a csónakból kiszállva azt átemelve
a fatörzsön lehetett haladni. Az elején nagyon izgalmasnak, érdekesnek
ígérkezett a dolog, kattogtak a fényképezőgépek surrogott a videó kamera
szalagja élveztük az evezést, szlalomozást. Egyre jobban ráéreztünk
az evezés fortélyaira és megkezdtük folyamatos harcunkat a szúnyogokkal.
Szerencsére előre felkészültünk erre így nem okozott nagy meglepetést.
Az időben egyre haladtunk előre, de nem tudtuk merre járunk. A GPS sem
adott eligazítást, mert a fedett lombkorona alatt minden fáradozás ellenére
sem talált jelet. Mikor észrevettük a civilizáció első jeleit egy fürdőző
gyerekcsapat tagjaiban akkor szembesültünk a szomorú ténnyel, hogy még
csak Kölcsén járunk, azaz az út fele még előttünk volt. Mint később
kiderült ezt a 19 kilométeres távot Sonkád és Túristvándi között a vízitúrázók
két nap alatt szokták megtenni. Kölcsén megpihennek és másnap folytatják
az utat Túristvándiba. No, de először is egy Dróthuszár nem foglalkozik
ilyen apróságokkal, másrészt a tapasztalatlanságából eredően azt gondolja
nem gond a 19 kilométer evezés.
Nos így egy délutánba belesűrítve a távot fokoztuk a csapásszámot. Tisztább
szakaszok váltakoztak miközben kanyarogtunk. Minden kanyarban valamilyen
jelzést véltünk felismerni egy - egy villanyvezetékben vagy egy félig
összedőlt stégben - ami az emberi jelenlétre utal. Hátha most már a
Vízicsiga kemping stégje következik.
Nagy sokára elérkezett ez a pillanat is. Hat órával az indulás után
elgémberedett lábakkal, de büszkén a stégre emeltük hajóinkat.
A nap ezzel nem ért végett még 15 kilométert kellett kerékpározni, hogy
visszajussunk Sonkádra a szállásunkra.
1. túranap
Nem csak a politikában, hanem a kerékpártúrán is forradalmi változások
következtek be ezen a napon. Itt is kormányváltás történt. A kormányevezőt
a kerékpár kormányára cseréltük (a kormányost nem váltottuk le) és nekivágtunk
a tervezett 93 kilométeres távnak. Sok szép látnivaló és könnyű terep
ígérkezett erre a napra. Ezen a vidéken, kisforgalmú utakon lehet kerékpározni,
csak néhány rövidebb összekötő szakaszon kell a főútvonalon tekerni,
sehol egy domb, sehol egy emelkedő, legfeljebb a gátra felvezető úton.
Ráérősen folyik itt az élet. A ház előtti padokon ücsörögnek a népek,
nézik az arra járó vándorokat, olykor megsüvegelve másszor megszólítva
őket. Menet közben ambivalens érzések fogalmazódnak meg a szociálisan
érzékeny lelkületű emberben. Látja a szegénységet és a kilátástalanságot
ugyanakkor nem tudja nem észrevenni, hogy mennyi iskola, játszótér,
közösségi épület épül szépül majd minden faluba. Néhány ház pedig akár
Budapest legelegánsabb negyedében is megállná a helyét.
Az üdülősor 3 kilométerre van a 491. számú úttól melyen elindultunk
Fülesd irányába. A szabadtéri múzeum után balra kanyarodtunk és a Vámosoroszi
- Kisszekeres útvonalon jutottunk el az első megállásra késztető látnivalóhoz
a Nagyszekeresi templomhoz.
A templommal szemközti házak között némi kutakodás után ráleltünk arra
a személyre, aki kinyitotta számunkra a szentély ajtaját. (Alap esetben
telefonszám található a templomok ajtaján, hogy kit kell keresni a látogatónak
itt nem volt kirakva).
A nagyszekeresi református templom,
a Gőgő és a Szenke patakokra épült kis mesterséges szigeten áll. 1215-ben írásos emlékek említik középkori templomát. Az erdélyi
püspök 1351-ben engedélyt adott mise és pap tartására a Szekeresi
családnak. A templom építése a 14. század végére befejeződött. A települést 1717-ben a tatárok feldúlták, felégették, a templomba
menekülőket megölték.
"Romlást, Veszedelmet,
Égetést, Rablást ez helyben és az Isten házában szörnyű égetést tűzzel
a pogány tatárság elkövetett, kik által Isten az eő haragját elhozta
az eő Népére az 1717-dik Esztendőben Augusztus utolsó hetiben. Melyet
is jövendő maradékainknak emlékezetére feljegyzett az akkori időben
Szent Isten népével szolgáló nemes Nagy-Szekeresi és nemes Zsarolyá-i
eklázsiának prédikátora Gödöley István, ki is kívánja: legyen békesség
e háznak és az Isten nevének mindörökké, ámen."
Ez a felirat az újjáépített templom
északi falán olvasható, egy másik felirat pedig az egyik padon már
a helyreállításról tudósít: "Isten házának felső és belső részei az 1771-dik esztendőben
építtettenek és ékesittettnek meg az egész Sz. Reformata Ecclesia
költsége és szorgalmatosságával." A szószék 1773-ban, a karzat 1783-ban készült. A templommal kis
tető köti össze a 16 méter magas, szoknyás harangtornyot. A száz kilogrammos
harangját 1802-ben öntötték.
A következő szakaszon Jákmajtis - Csegöld - Csengersima
útvonalon termőföldek és almafa ültetvények között vitt az utunk. Következő
megállónk az itteniek által Szilvaútnak
nevezett útvonalon Csengersima
temploma volt. Feltűnő volt útközben, hogy mennyi gondot fordítanak
arra, hogy a látogatók könnyen odataláljanak a látnivalókhoz, műemlékekhez.
Talán Ausztriában tapasztalható ennyi gondosság.
A félszigeten álló templom kulcsa a szemközti parókián található, amit
a látogatás után vissza kell vinni.
A Csengersimai templom s XIII.
századból származik, egyhajós román stílusban épült amit a XVII. században
átalakítottak. A templombelső fakazettás mennyezete 1761-ben készült
a festett karzattal és a szószékkel egyetemben.
Utunkat a 49-es út egy rövid szakaszán folytattuk.
Négy kilométer megtétele után jobbra Szamosbecs felé kanyarodtunk. A
következő figyelemre méltó látnivaló a Szamostatárfalván található református
téglatemplom. Ez volt az egyetlen olyan templom ahova nem sikerült bejutni.
Rövid pihenő után a Szamos gátja felé vettük az irányt, hogy megpróbáljunk
azon kerékpározva eljutni Hermánszegre és így megspóroljunk néhány kilométert
illetve a kompozást.
A fűvel benőtt gáton elénk táruló látvány fényképre kívánkozott és többször
megállásra késztetett bennünket. Vihar volt készülőben. Először úgy
tűnt tőlünk távolodik a felhőzet, de ez hiú ábránd volt, mert megfordult
és nyakunkba zúdította terhét. A csapat vége alig 200 méterre volt a
falu szélétől amikor lecsapott a vihar. Pillanatok alatt bőrig áztunk.
Egy ház eresze alatt kerestünk menedéket, míg a társaság eleje a kompátkelő
kikötőjében vészelte át a zivatart. A gáton sikerült egy defektet is
összeszedni, így a zivatar csillapodtával nekiállhattunk belsőt cserélni.
Sorainkat és kerékpárjainkat rendezve a falu szélén találkoztuk, hogy
folytassuk utunkat. A kényszerű várakozás terveink módosítására késztetett.
Rövidítenünk kellett. A Jákmajtis - Zsarolyán - Nagyszekeres - Kisszekeres
- Vámosoroszi - Fülesd útvonalon tekertünk vissza Sonkádra. Ha emelkedőkkel
nem is találkoztunk azért útközben feltűntek a távoli Kárpátok hegyvonulatai.
Fülesden még megálltunk a szabadtéri múzeumnál fényképezni, videózni.
Mire Sonkádra értünk 87 kilométert mutatott a kilométeróra.
2. túranap
Az itiner szerint 74 kilométer az erre a napra eső penzum. Kezdetnek
kitérőt tettünk a Kisbukóhoz,
ahol éppen egy vízitúra csapat készült vízre szállni a Túr csatornán.
Az első megállót a tiszakóródi bukógáthoz terveztük, ahol a Túr csatorna
a Tiszába ömlik. A nagy bukógáthoz a Sonkád - Kölcse - útvonalon jutottunk.
A Túr csatorna hídján átkelve rögtön balra fordulva egy autóval is járható
út vezet a bukógáthoz illetve kempingbe, ami a vízitúrázok kedvelt táborozási
helye. A máskor oly nyüzsgő bukógátnál csak néhány vendég lézenget így
kényelmesen szemügyre vehettük a zsilipet, melyen a Túr csatorna vízesésként
ömlik a Tiszába. Érdekes látványt nyújt a Túr és a Tisza vizének keveredése
és itt találkozhattunk először a magyar - ukrán határral, mely a Tisza
középvonalán húzódik.
A következő említésre érdemes látnivaló amelyet célul tűztünk ki a Tiszacsécsén
található Móricz Zsigmond szülőháza. Az oda vezető út a bukótól Tiszakóródig
a frissen kaszált gáton vezetett, majd átváltott a töltés tetején húzódó
aszfaltozott kerékpárúttá melyen egészen Milotáig lehetett kerékpározni.
Tiszabecs magyar - ukrán határátkelő, mely egyben a tiszai vízitúrázók
indulási pontja is. Több camping is található a faluban. Mi a Dióliget
campinget választottuk ebédünk elfogyasztásának helyszínéül. Megpihenve
kulacsainkat feltöltve rekkenő hőségben nekivágtunk, hogy felkeressük
Magyarország legkeletibb pontját a keleti hármashatárt, mely Garbolcon
található. Az odavezető út Uszka - Kispalád - Kishódos - Nagyhódos néptelennek
tűnő településein keresztül vezetett. Garbolcon tábla
jelzi az útirányt, azonban több eligazítást már nem talál az ember.
Álljon most itt akkor a helyes útvonal. A tábla iránymutatását kövessük
és nem sokára egy kis parkhoz érünk. Balra tartva a falut magunk mögött
hagyva majd a Túron átkelve a gáton jobbra fordulva kell kerékpározni.
(balra egy tanya látható). A gáton 1,3 kilométer megtétele után található
a hármas határ melyet egy fehér oszlop, határkövek és egy Túr feliratú
hatalmas kőoszlop jelképez.
Visszafelé tartva ébredünk rá, hogy valami nem stimmel mert már 15 kilométer
pluszunk van a tervezetthez képest. Ujabb rövidítést gondoltunk ki.
Méhtelek - Rozsály - Tisztaberek útvonalon megyünk és majd egy térkép
által is jelzett alsóbbrendű úton, Botpalád érintésével rövidítve jutunk
Sonkádra. A túron átkelve az út minősége egyre romlott és egyszer csak
vége volt az útnak. Benőtte
az erdő. Se áthatolni se megkerülni nem lehetett. Nem volt mit tenni,
vissza kellett fordulni. Szerencsére a gátőrházban útba igazítottak
bennünket. Megtudtuk, hogy a töltésen kerékpározva egyenesen a sonkádi
üdülősorhoz vezet az út. Így lett a 74 kilométerre tervezett napi távból
92 kilométer. Az esti program a mohácsi barátaink szállásadói által
készített kemencében sütöttkenyérlángos
elfogyasztásával zárult.
3. túranap
A legtöbb látnivaló az utolsó napra sűrűsödött össze. A tervbe vett
táv 95 kilométer. A már jól ismert Sonkád - Kölcse - Túristvándi útvonalon
indultunk Túristvándiba, hogy megnézzük a környék legismertebb műemlékét
a 18. századba épült híres vízimalmot. Innen a 4 kilométerre fekvő Szatmárcsekére
kerékpároztunk. Kölcsey itt írta a Himnuszt és itt található a nevezetes
csónakos fejfás temető melyben a költő síremléke is áll.
Nincs egyértelmű magyarázat a
csónakos fejfák eredetére. Vannak, akik úgy vélik, hogy az ősi ugor
csónakos temetkezési szokás utolsó emléke. Mások szerint azért temetkeztek
így, mert a falut körülvevő vizek áradásakor a halottakat csak csónakban
vihették a temetőbe, azonban errefelé ladikkal jártak és a deszkás
temetés volt a hagyományos.
A temetőből a Tiszával párhuzamosan haladó úton Tivadar
felé vettük az irányt. Előttünk fellegek tornyosultak ismét és félő
volt, hogy újabb égi áldást kapunk a nyakunkba. Ennek lehetősége megsokszorozta
elszántságunkat és szerencsére csak a zivatar széle ért el bennünket,
ami elől a Nagyari temető ravatalozója alatt találtuk menedéket. Miután
az eső tovább húzódott felkerestük a temetőtől alig 100 méterre található
a Petőfi fát, melynek történetét egy mellette elhelyezett táblameséli el.
A folytatásban Tivadarnál átkeltünk a Tiszán és Tarpa - Márokpapi útvonalon
érkeztünk meg Csarodára. A Márokpapi Csaroda szakasz a 41-es főúton
vezet mely éppen átépítés alatt állt. Csarodán a körforgalomnál balra
kell fordulni, hogy eljussunk a templomhoz. A templom a Csaroda patak
által kialakított kis szigeten áll.
A XIII. század második felében
épült a templom a Káta nemzetséghez köthető. A kőből épült templomhoz
magas tornácos zsindellyel fedett karcsú torony tartozik melyben soha
nem volt harang. A templomtól távolabb építettek egy fából ácsolt
harangtornyot. A templom falára szentek freskóit festették. A reformáció
idején bevakolták ezeket és fehérre festették és népies levélcsokrokkal
díszítették. A festett famennyezet 1777-ben készült,
hasonló korú a népies barokkot idéző festett fa szószék, a karzat
és a padok. A templom részleges helyreállítására 1902-ben került sor, ekkor
konzerválták az előkerült középkori falfestményeket. Nagyobb szabású
helyreállításra 1971-1975 között került sor. Ekkor találták meg alakos
falfestményeket és a népies festés addig letakart nagy felületeit
is akkor tették láthatóvá. A megrongálódott tetőt, a homlokzat fölújítását
is ekkor végezték el.
A csarodai templomtól alig 2 kilométerre áll a mezítlábas
Notre Dame-nek is nevezett tákosi református templom. A meglátogatott
templomok közül talán ez volt a legszebb.
Legrégebbi része 1766-ban épült.
Az építési dátumot az egyik menyezeti"kazettán" olvashatjuk: "ANNO 1766-BAN, DIE 30 JUNY" Azt tartják róla, hogy, a nép emelte magának
fából és sárból", abban az időben, amikor Mária Terézia rendelkezései
megtagadták a követ és a téglát a reformáció híveitől. A királynői
utasítások ellenére megépítették abból, ami adva volt bőven az itt
élő embernek: fából és sárból. A templom malomköveken állt, erre kerültek rá a nagyméretű talpgerendák.
Favázas rendszerben épült, a vázak közötti részt paticsfal tölti ki.
A festett fakazettás mennyezete, berendezése, szószéke, karzata
adja a templom igazi értékét. "ÉN, ASZTALOS LÁNDOR FERENC
CSINÁLTAM A JÓ ISTEN SEGEDELME ÁLTAL, BARÁTH MIHÁLY EGYHÁZFISÁGÁBAN.
ANNO 1766. DIE 30 JUNY." Az építtető nevét is megtaláljuk
a mennyezeten: "AZ TÁKOSI NEMES REFORMÁTA, SZENT EKLÉSIA ÉPÍTTETTE
EGYENLŐ AKARATBÚL, AZ EKLÉSIA PÉNZIBŰL, ISTEN SEGEDELME ÁLTAL."
A mennyezet kazettái között nincs két egyforma. A berendezések közül kiemelkedik a papi szék, ahol a mindenkori
lelkész családja foglalt helyet. A falu nemes családjai a templom
legelső soraiban saját széket készíttettek maguknak. A Dancs Imre
1767-ben készített családi székén egy faragot festett kerecsensólyom
található. Ajtaja kívül lécbordázatos, hátlapját egyetlen fából faragták
ki. Kovácsoltvas zára eredeti. Az asztalosmester készítette Lukács
János ácsmester segédeivel együtt a nagyon szép, tizenhat méter magas
fatornyot. A torony már a két világháború között is nagyon rossz állapotban
volt, néhány helyen hiányzott a zsindelyfedése, függőleges irányból
pedig megdőlt. Az 1948. december 31-ei jeges árvíz után végleg veszélyessé
vált, így 1949-ben lebontották. Kokas Sándor csarodai ácsmester még
ebben az évben ennek bontási anyagából épített egy derékszögű négyszög
alaprajzú, haranglábat. Az 1980-ban indult restaurálás folyamán helyreállították
az 1767-ben készült harangtornyot a még meglévő rajzok alapján. A 2001. évi árvíz a templomot is károsította. A felújítás, valamint
a külső megvilágítás költségeit a Magyar Villamosipari Művek vállalta
magára.
Mindazt, amit e honlapot böngésző elolvashat a tákosi
templomról mi "Erzsi mama" szájából ékes magyarsággal sokkal részletesebben
kifejtve hallhattuk. A felhők egyre csak gyűltek - gyűltek felettünk,
de nem tudtuk ellenállni egy vendéglős lapcsánka evésre szóló invitálásának.
A baj csak egy volt. Egyikünk sem tudta mi az a lapcsánka. Telefonos
segítsége kértünk Budapestről. Így most már megfelelően felvértezett
tudással visszamentünk a szabadtéri pavilonhoz egy kis lapcsánka evésre.
Túl sokat már nem időzhettünk mert ideje volt nyeregbe pattanni. Még
55 kilométer volt előttünk és az eső lába már nagyon lógott. Nagy iramot
diktálva Hetefejércse érintésével elértük Gulácsot. Itt az iskola udvarának
fedett részén kerestünk menedéket az eső elől. A nagy zivatarnak ismét
csak a széle érintett bennünket, úgyhogy félóra késlekedés után folytattuk
utunkat. Most megtapasztaltuk, hogy kicsit távolabb már jóval nagyobb
eső áztatta az utat. Utolértük a felhőket és Kisarban egy újabb kényszerű
esőszünetet tartottunk. Ismét színre lépet "Moha bá" és a visszafelé
vezető útvonalat áttervezte. Nem a tervezett, hanem az idefelé vezető
úton mentünk vissza Sonkádra. Mikor leszálltunk a nyeregből a kilométeróra
számlálója 99,2 kilométert mutatott. Már csak a hazautazás maradt a
következő napra.
Némi fenntartással vágtunk neki ennek a több napos
kerékpártúrának. Ismerősök tették először a bogarat a fülünkbe és elgondolkodtunk
rajta talán nekünk is meg kellene próbálni.
A négynapos kerékpártúra során volt részünk rekkenő hőségben, esőben,
evezésben, kerékpározásban, kulináris élvezetekben, nagyszerű műemlékek
látványában. Láttuk közelről a Tiszát, a Szamost a kanyargó Öreg Túrt
és a Túr csatornát. Kerékpároztunk közúton, gáton, kerékpárúton. Ebben
az évben az ország legnyugatibb pontjától eljutottunk az ország legkeletibb
pontjáig és még csak július hónapban járunk. Remélem ennek a túrabeszámolónak
sikerül majd mások fülébe elültetni azt a gondolatot, hogy érdemes felkeresni
a Szamos és a Tisza vidékét. Itt olcsó szállásokat, vendégszerető embereket,
kulturált körülményeket és nagyszerű élményeket szerezhetnek.