Hór-völgye

Hór - völgyi kerékpártúra

Holtai Andris barátunk egy újabb híradással, úti beszámolóval jelentkezett, melyben a Bükk egyik legszebb vidékén, a Hór völgyében tett kerékpártúránkról ad tájékoztatást.

2008. június 7-én a Bükkben, a Hór-völgyében kerékpároztunk. Rendhagyó módon utunk jelentős része nem aszfaltozott úton vezetett, így aztán jól letesztelhettük, mit bírnak kerékpárjaink. A gyönyörű tájnak és a változatos terep- és útviszonyoknak köszönhetően - szerény véleményem szerint - az elmúlt két év legélvezetesebb szakaszát teljesítettük.

A Hór-völgy az ország egyik leghosszabb völgye. A középkorban forgalmas útvonal volt Mezőkövesd és Diósgyőr között. A völgyben számtalan látnivaló tekinthető meg. Cserépfalunál a Bükk egyik leghíresebb ősember barlangja, a Suba-lyuk várja a látogatókat. A völgy északi részén Üveghuta maradványainál pihenhetünk meg. Bükkszentkeresztig felkapaszkodva pedig a falu határában fekvő Lófő - tisztáson a tatárok elől menekülő IV. Bélának emléket állító emlékművet találunk.

Az időjárásra sem lehetett panaszunk: Budán reggel negyed hétkor még lógott az eső lába, a budai hegyek teteje ködbe és felhőkbe burkolódzott, de az autópályán a fővárost elhagyva már bíztató volt a szakadozó felhőzet. Igaz, a Galyatetőre tett látogatásunk is hasonlóképpen indult, de máshogy végződött... A Bogácsról induló műúton még szembeszéllel küzdöttünk, beérve a völgybe már kényelmesebb dolgunk volt. Néha beborult, néha felszakadozott a felhőzet, de nem esett, és a hét eleji kánikula sem tért vissza, úgyhogy az időjárás szempontjából ideális napot fogtunk ki. Az elmúlt napok esőzései azonban igencsak feláztatták a köves-murvás erdei utakat, így nem kis figyelmet kellett fordítanunk a tócsák és a sártengerek kerülgetésére.

De szerencsére "csak" ilyen gondjaink voltak, az autópályán a Bükk felé vezető utunk majdnem balesettel végződött. Viktor tetőcsomagtartóján meglazult egy csavar, melynek koppanására e sorok szerzője eszmélt, majd félálomból magához térve kitekintett az első szélvédőn, ellenőrizendő, minden rendben-e odafenn. "Viktor bringája megvan, oké. Az enyém is megvan, oké. Archie-é... hol van???" Oldalra kitekintve a bringa nyerge és kormánya kb. egyvonalban lifegett a fejünkkel. Szerencsére a bilincs és a pántok megtartották a vasparipát, így a félig szétesett tartószerkezet ellenére sem zuhant az autópályára, a mögöttünk száguldók elé. Egy gyorsszerviz (Gábornál szerencsére mindig minden, így 6-os anya is van) után folytattuk utunkat...

Folytassuk a Hór-völgyével, melynek legelején, az erdei út fölé magasodva a Suba-lyuk tátong. Az egykori ősember-lakot itt. Ott jártunkkor épp egy 40 fős iskolás csoport látogatta, így a csúszós kaptatón nem csak a kövekre, hanem a gyerekáradatra is figyelni kellett. Archie ért fel elsőnek, volt ideje elrejtőzni, hogy aztán a frászt hozza a másodikként érkező Inezre.

A barlang feltárásakor egy 25-35 éves nő és egy 3 év körüli gyermek csontjait találták meg. A kutatók pontosan nem tudták, hogy mikor éltek, de nagyjából 71000-61000 évvel előttire teszik. Elsősorban vadászatból éltek, a fő zsákmányuk a barlangi medve, a vadló, zerge, nyúl, mamut és a többi jégkorszaki állat. Az állatokat a vadászat helyszínén feldarabolták, a barlangba csak a kisebb csontokat és a húst hozták.

Az Oszlai tájház mellett elhaladva egészen Lófő - tisztásig folyamatosan emelkedett az út, de igazán csak az utolsó 6-7 kilométer volt megerőltető, a szakasz nagy részén kényelmesen lehetett haladni, hiszen az amúgy is nehéz útviszonyok miatt elég könnyű áttétellel, szép lassan kerekeztünk. Tebe rétnél tartottuk az első pihenőt ahol elkészítettük a hagyományos csoportképet. Dél volt mikor a Gyertyános völgyben érve megpihentünk, hogy elfogyasszuk az ebédünket. Itt a völgyben találhatóak a régi Üveghuta maradványai és a hutában dolgozó emberek földi maradványait rejtő temető.

Az üveghuták telepítésének eredménye a Bükkben a ma is létező három község, melyek közül az első Óhuta a mai Bükkszentlászló volt. A második Újhuta -1940-töl Bükkszentkereszt néven, a harmadik pedig Répáshuta. A negyedik hutatelepülés a gyertyán-völgyi üveghuta mellett volt, mely 1896-ban beszüntette működését és ezzel az egész település fölszámolásra került. Emlékét a még ma is meglévő temetője őrzi. Mivel 200 évvel ezelőtt az üveggyártáshoz kevesen értettek, ezért cseh, szlovák, lengyel, rutén és német származású üvegfúvómestereket telepített be. Így kezdetben a korábban említett három településen keverék szláv nyelven beszéltek. Megélhetésüket az üveggyártás, a fakitermelés, a fuvarozás, a mész- és faszénégetés biztosította. A községekben még ma is sokan beszélik a szlovák nyelvet és gondosan őrzik hagyományaikat. A mészégetés, szénégetés ma is élő mesterségek.

A következő szakaszt a hegymenet jellemezte az úttalan úton. Akik MTB kerékpárral voltak azok könnyebben haladtak a köveken. A 21. kilométernél a kék kerékpáros jelzést elhagytuk és a piroson folytattunk az utunkat. Aszfaltozott szakasz következet, majd ismét egy rövid köves részen tekertünk, hogy aztán egy sima szakasz vezessen el minket a Lófő - tisztásra.

A legenda szerint IV. Béla király vitézei a Muhi csatából menekülve itt, a Lófő - tisztáson ütköztek meg utoljára a tatár hordákkal, mielőtt a király elérte a biztonságos bélapátfalvi kolostort. Az egykori csata tiszteletére emelték 1994-ben az emlékművet, melynek kőtömbjén a király bronzból készült domborműve is látható.

A folytatásban az ország második (!) legmagasabban fekvő településén, Bükkszentkereszten találtuk magunkat. Innen eszeveszett száguldásba kezdtünk a Répáshuta (41. km) felé vezető országúton. Persze 1-2 komolyabb emelkedőn is fel kellett pedáloznunk, de így is igen élvezetes volt ez a frissen aszfaltozott, de gyér forgalmú műúton vezető szakasz. Répáshután jól eltévedtünk, egy komolyabb emelkedő megmászása közben eszméltünk, így újabb száguldás következett a falu "jó" végéig. Itt hirtelen "elfogyott" az út, és az eddigi legrázósabb szakasz következett.

A kövekkel kirakott utat állítólag valaha még buszok is használták. Minősége jelentősen megromlott, helyenként már nem is az eredeti nyomvonalon kell haladni (mintha folyóként medret váltott volna), karbantartva sincs, így kerékpárjainkat és állóképességünket is rendesen igénybe vette. A Tebe-rétnél (44. km) aztán becsatlakoztunk a Suba-lyukhoz visszavezető útba, és már ismerős fák között száguldottunk vissza Cserépfalura. Száguldottunk, mert most vettük csak észre, mekkora emelkedése volt "idefele jövet" az útnak, amit szinte észrevétlenül hagytunk magunk mögött. A sebességgel egyenes arányban volt a sárfelverődés mértéke is, amely leginkább a sárvédő nélküli bringás sporttársak ruháin látszott meg, Archie sterilen futott be a célba.

A Cserépfalu (58. km) - Bogács útvonal már nem tartogatott sok érdekességet, a bogácsi fürdő parkolójában hagyott autóinkhoz érve átöltöztünk, bepakoltunk, fagyiztunk egyet, majd esőben reménykedve indultunk hazafele. Bár informátoraink szerint otthon jó kis felhőszakadás volt éppen, mi nem kaptunk belőle semmit, így este még le kellet csutakolnunk kerékpárjainkat - megszabadítandó az út porától-sarától.

Utóirat: A túrán debütált az ATC 2K sportkamerám, amelyet vázra szerelt üzemmódban teszteltünk. Tapasztalat: a rengeteg rázós úton szinte használhatatlan felvételek készültek, a kamera nem tudta lekövetni a gyors rezgéseket, és úszott, hullámzott a kép. A frissen betonozott műúton egész jó minőséget produkált. Persze nem HD-minőség, de azért használható. Folyt. köv....

Írta: Holtai András Szerkesztette: Horváth Gábor