Négy év elteltével ismét visszatértünk a Bükk csodálatos vidékére, hogy a 2005-ös túrán az eső miatt kényszerűen kihagyott szakaszokat bejárjuk. Az előjelek, nevezetesen az időjárás, mint a kerékpártúrázást leginkább befolyásoló tényező most kedvezőnek ígérkezett. Kora reggel napsütésben indultunk, majd az autópályán köd kísérte végig utunkat egészen Egerig. A hegyek lábát elérve ismét megpillantottuk a kék eget. A kerékpártúra Szilvásváradról indult. Ide érkeztek a résztvevők Budapestről, Szarvasról, Miskolcról, Kazincbarcikáról, és egy újdonsült társunk Nagyvisnyóról, aki a helybelieket képviselte. Negyed 10 után tizenketten vágtunk neki a távnak. Az első izmokat bemelegítő emelkedőt Nagyvisnyónál még mindenki könnyen vette. A Bán patak völgyében vezető utat érdekes látvány szegélyezte. Az előző nap zivatarainak utóhatásaként a föld felett párafelhő hömpölygött. Az első megállót a mályinkai elágazásnál tartottuk, itt csatlakozott a csapathoz Annamária, régi túratársunk, aki manapság a Dróthuszárok következő nemzedékét neveli, ezért mostanában csak nagy ritkán tart velünk. Meglepetésünkre forralt borral várta a társaságot.
Rövid megállás és bemutatkozás  után megkezdtük a hegymenetet. Egy hosszan elnyúló emelkedőn jutottunk el Mályinkára, majd egy rövid gurulással elhagytuk a falut. Az igazi emelkedő csak most kezdődött, a gyér forgalmú úton a ködös patakvölgyet magunk mögött hagyva egyre feljebb és feljebb kapaszkodtunk. Akinek volt kilométeróra a kerékpárján az nyomon tudta követni, hogy mennyi van hátra az emelkedőből. Ez mindig egy kis biztatást jelent és kitartásra serkenti az ereje végén tartó vándort. Lassú tempóban, csoportokra szakadozva, 474 méter szintkülönbséget leküzdve megérkeztünk a Farkasnyaknak nevezett elágazáshoz. Itt pihenésképpen Annamária néhány mondatban beszélt a Bükk érdekességeiről.

A Bükk a nevét az itt uralkodó fafajtáról kapta. Az ország legmagassabra kiemelkedő hegysége. Az óriások asztalának nevezett Bükk-fennsíkon 30, 900 méternél magasabb csúcs található. A Bükkben található a Bükki Nemzeti Park, melynek területe 43,2 ezer hektár. Meredek ormok, mély szurdokvölgyek, barlangok, hegyi rétek, hatalmas erdőségek jellemzik.

A folytatásban a Bánkútra vezető utat keresztezve egy valamikor aszfaltozott úton, kátyúkat, fatörmeléket, letört ágakat kerülgetve szép lassan legurultunk a völgykatlanba hosszan elnyúló Ómassáig.

Ómassa a Garadna patak nyugati szegletében egy katlanban fekvő település. Létrejöttét a vasgyártásnak köszönheti. Fazola Henrik 1771-ben az itt talált vasérc feldolgozására vaskohót építtetett, amihez vizi energiára volt szüksége. Német munkásokkal telepítette be a falut. A régi kohó 1814-ig működött, majd áttelepítették Újmassára. A faluba ekkor szlovák favágók és üvegfúvók költöztek. A massát lebontották és a falu iskolájának építésre használták fel a köveit. Az Újmassán található őskohó ma ipari műemlék. A tetejére vezető lépcsőket az elmúlt években felújították, így ma fel lehet jutni a beöntőnyílások magasságáig is.

A falutól a gurulás tovább folytatódott a Garadna patak völgyében, most már néha robogássá változva. Elsuhantunk az út jobb oldalán fekvő pisztráng telep mellett, mígnem az Újmassán található Őskohó szabott megálljt a száguldó Dróthuszároknak. Itt Annamari ismét gyakorolhatta idegenvezetői szaktudását. Mesélt Fazola Henrikről és röviden megismertetett bennünket a vasgyártás történetével.

Az első kohók kis gödrök voltak. Ebben izzították a vasércet faszén segítségével. A gödrök egyre nagyobbak lettek. A kohókat domboldalakba építették. Így könnyebb volt a természetes huzatot hasznosítani, felülről a kohót táplálni, alulról fedig fával szítani a tüzet. Az ipari forradalom növekvő vasigényét a kőből épített kohók szolgálták ki. Jelentős fejlődésnek indult a magyar vaskohászat amikor Felvidéken és Erdélyben új kohókat és hámorokat (kovácsműhelyeket) építettek. A növekvő igények kielégítésére épült Ómassán az őskohó, majd a Fazola Frigyes álltal átköltöztetett vasmű 1810-től 1866-ig Újmassán termelte a vasat.

A kerékpáros turista a természet és a kerékpározás szeretete mellet olthatatlan vágyat érez, hogy a tudás kiapadhatatlan forrásából is nagyot kortyoljon. Nemcsak kerékpározik, hanem az útjába eső érdekességeket is szemügyre veszi. Mi is így jártunk el. A folytatásban egy rövid kerékpározást követően szemügyre vettük a Hámori tavat, a lillafüredi Palota szállót és a mögötte alábukó vízesést, mely az ország legnagyobb vízesése.

A Garadna völgyében fellelhető kisebb tavat egy völgyzáró gáttal felduzzasztották még az 1800-as évek elején. Az így keletkezett tó másfél kilométer hosszú, szélessége 120 méter, mélysége sehol sem haladja meg a 8 métert. A tó vízienergiájával táplálták a hámor kalapácsait. A Hámori-tó parti üdülőtelepet gróf Bethlen András miniszter építtette kormányüdülőnek. A település a nevét feleségéről Vay Lilláról kapta. 1927 - 1930 között gróf Bethlen István miniszterelnök a Népszövetség támogatásával építette fel a Palota - szállót.

Az idő szorításában most kihagytuk az Anna barlangot, a Kohászati Múzeumot és a többi látnivalót. Ezeket amúgy is megnéztük az előző látogatásunk alkalmával. Az alábukó vízzuhatag alatt elkészített csoportkép után nekivágtunk a most még ismeretlen útnak a Lusta völgy felé. Négy kilométer kaptató után elértük a hegy belsejébe vezető utat elzáró sorompót.
Megkezdtük a 254 méterről 840 méterre való hegymenetünket az Olasz kapuig. Ez könnyebbnek ígérkezett, mint a mályinkai emelkedő. Nem ez történt. Talán a térkép olvasásakor követtem el a hibát, az is lehet, hogy a fáradtság okozta, de minden eddiginél nehezebbnek bizonyult az első hat kilométer.  Új fogalmat is bevezettünk az emelkedők jellemzésére, a Lusta völgyi emelkedőt. Sokan leszálltak és tolták a bringákat. Voltak, akik több pihenőt beiktatva, de nyeregben tették meg az utat, de Dani az újonc Dróthuszár még néhány emelkedőt edzés képen kétszer is megtett. Igaz ő nem szokott turistáskodni, hanem inkább a teljesítménytúrák műfaját űzi.
A Kurtabérci munkásházig tartott az emelkedő. Innen már a fennsíkon kerékpároztunk. A bontakozó természet, madárhangok és a szél susogása kísérte utunkat, néha egy-egy kisebb emelkedővel tarkítva.
Az 52. kilométernél elértük Nagymezőt, ahol a Bánkútra vezető út becsatlakozik, majd az 58. kilométernél megálltunk az Olasz kapunál. Ez egy sziklába robbantott széles átjáró, ami a nevét az I. Világháborúban foglyul ejtett olasz katonákról kapta. Ők robbantották az utat a sziklába. Autóval eddig a pontig lehet feljönni Szilvásvárad felől.
Délután fél öt volt amikor a túra legélvezetesebb szakasza következtt. 13 kilométer gurulás Szilvásváradig a Kalapat kilátónál megszakítva.

2000-ben épült a Millenniumi kilátó a Kalapat hegyen. Magassága 36 méter. A kilátó terasz 20 méter magasan található. 16000 csavar, 32000 csavaranya, 138 köbméter szibériai vörösfenyőből  épült. Tengerszint feletti magassága 615 méter

A kilátóból jól kivehető volt a túra reggeli útvonala a Szalajka völgy, a parkolóban hagyott autóink és a távoli Tátra ormai. A nagyszerű panoráma után még egy gurulás várt ránk a Szalajka völgybe. A látogatóktól mindig népes völgyben már csak néhány sétálóval találkoztunk. Az alacsonyan vándorló nap már félhomályba öltöztette a völgyet, de a Fátyol vízesés még ilyen szürkületben is pazar látványt nyújtott.
Este hét óra lett mire elindultunk hazafelé. Fárasztó nap után voltunk. Az elmúlt évek egyik legnehezebb túráját teljesítettük, de megérte. Mint tudjuk: tűzben edzik az acélt. A Bükkben kerékpározva mi is acélosabbá váltunk egy kicsit.